2 Korintusi 7
Hungarian: Karoli
1Mivelhogy azért ilyen ígéreteink vannak, szeretteim, tisztítsuk meg magunkat minden testi és lelki tisztátalanságtól, Isten félelmében vivén véghez a mi megszentelésünket.

2Fogadjatok be minket; senkit meg nem bántottunk, senkit meg nem rontottunk, senkit meg nem csaltunk. 3Nem vádképen mondom; hisz elõbb mondottam, hogy szívünkben vagytok, hogy együtt haljunk, együtt éljünk. 4Nagy az én bizodalmam hozzátok, nagy az én dicsekvésem felõletek; telve vagyok vígasztalódással, felettébb való az én örömem minden mi nyomorúságunk mellett.

5Mert mikor Macedóniába jöttünk, sem volt semmi nyugodalma a mi testünknek, sõt mindenképen nyomorogtunk; kívül harcz, belõl félelem. 6De az Isten, a megalázottak vígasztalója, minket is megvígasztalt Titus megjöttével. 7Sõt nem megjöttével csupán, hanem azzal a vígasztalással is, a melylyel ti vígasztaltátok meg, hírül hozván nékünk a ti kivánkozástokat, a ti kesergésteket, a ti hozzám való ragaszkodástokat; úgyhogy én mégjobban örvendeztem. 8Hát ha megszomorítottalak is titeket azzal a levéllel, nem bánom, noha bántam; mert látom, hogy az a levél, ha ideig-óráig is, megszomorított titeket. 9Most örülök, nem azért, hogy megszomorodtatok, hanem hogy megtérésre szomorodtatok meg. Mert Isten szerint szomorodtatok meg, hogy miattunk semmiben kárt ne valljatok. 10Mert az Isten szerint való szomorúság üdvösségre való megbánhatatlan megtérést szerez; a világ szerint való szomorúság pedig halált szerez. 11Mert ímé ez a ti Isten szerint való megszomorodástok milyen nagy buzgóságot keltett ti bennetek, sõt védekezést, sõt bosszankodást, sõt félelmet, sõt kívánkozást, sõt buzgóságot, sõt bosszúállást. Mindenképen bebizonyítottátok, hogy tiszták vagytok e dologban. 12Ha tehát írtam is néktek, nem a sértõ miatt, sem a sértett miatt; hanem hogy nyilvánvaló legyen nálatok a mi irántatok való buzgóságunk Isten elõtt. 13Annakokáért megvígasztalódtunk a ti vígasztalástokon; de sokkal inkább örültünk a Titus örömén, hogy az õ lelkét ti mindnyájan megnyugtattátok: 14Mert ha dicsekedtem valamit néki felõletek, nem maradtam szégyenben; de a mint ti néktek mindent igazán szólottam, azonképen a mi Titus elõtt való dicsekvésünk is igazsággá lett. 15És õ még jobb szívvel van irántatok, visszaemlékezvén mindnyájatoknak engedelmességére, hogy félelemmel és rettegéssel fogadtátok õt. 16Örülök, hogy mindenképen bízhatom bennetek.



Hungarian: Karoli

Bible Hub

2 Corinthians 6
Top of Page
Top of Page