1Dávid tanítása; imádság a barlangban létekor. (1a) Fenszóval hívom az Urat, fenszóval könyörgök az Úrhoz.

2Kiöntöm elõtte panaszomat, kitárom elõtte nyomorúságomat,

3Mikor elcsügged bennem a lelkem. Te pedig tudod az én ösvényemet, hogy az úton, a melyen járok, tõrt hánytak elém.

4Tekints jobbra és lásd meg, hogy senki sincsen, a ki ismerne; nincsen számomra menedék; senki sem tudakozódik felõlem.

5Hívlak téged, oh Uram; [s ezt] mondom: Te vagy oltalmam [és] örökségem az élõknek földén;

6Figyelmezz esedezésemre, mert igen nyomorult vagyok! Szabadíts meg engem üldözõimtõl, mert hatalmasabbak nálamnál!

7[ (Psalms 142:8) Vezesd ki lelkemet a börtönbõl, hogy magasztaljam a te nevedet! Az igazak vegyenek engem körül, mikor jól teszel majd velem. ]